Summa Summárum

Hogy egy kis vidámságot is becsempésszek lelkem legmélyebb, és sötétebb bugyraiba...

Súly: 69.5 (végre, de lesz ez még kevesebb is)
Cigi: sok, tul sok
Pasi: nuku
Léleknyomorító lakótárs: Zérus!

Nem fogadok meg semmit a jövőre nézve. Szembenézek magammal, és a nagyvilággal.

Bye 2013, üdvözöllek 2014

Kérdések

Túl gyorsan akarunk, és mindent. Nem hagyunk semminek időt, és döbbenten állunk, mikor tükröt tarva magunk elé, ezt kimondjuk. Rohanunk, hogy megfeleljünk, de kinek, és minek? Miért a kényszer, ami ott feszül bennünk? Mitől a fojtogató görcs? Miért nem tudunk megállni, elgondolkodni, csak élvezni apró dolgokat. A lágy napsütést, egy csésze kávét, egy viszonzott mosolyt. Miért nem tudjuk észrevenni a pillanat varázsát? Hova vesznek ezek? Miért cselekszünk, és teszünk a saját lelkünk ellenére? Miért hagyjuk, hogy a múltunk beárnyékolja jelenünk?
Mindenhol csak a miértek, a sértett ego fájdalma, az önnön koncainkon való rágódás. Bántunk, és megbántatunk. Őrült sebességgel égetjük a gyertyát, és mint a szemellenzős lovak, képtelenek vagyunk odafigyelni bármire is. Nem látunk, nem hallunk, és félünk megállni egy pillanatra is. Hajtunk, hajszolunk, de miért? Tárgyakért, melyek az enyészeté lesznek? Olyan dolgokért, melyek sosem lehetnek a mieink?

Miért rohanunk pillangóként a gyertya lángjába?

...

Várni valakire, aki nem jön el...
Bízni azt, ami nem történik meg...
Aggódni azon, ami még nem történt meg...
Hinni a változásban...

Felesleges

Visszaérés

Igen, vissztartértem az élők közé. Még nem egészen, de már az első lépéseket megtettem. Persze már rég meg kellett volna tennem. Nem a magamtól kapott csontjaimon rágódni.
Az elmúlt időszak rádöbbentett, élőlény vagyok, nőnemű, és és igenis szükségem, igényem van arra, hogy ezt észrevegyék. Túl sokat nélkülöztem a semmiért. Magamat okoltam, vádoltam, ostoroztam egy másik ember gyengeségéért. Hinni akartam, hogy az áldozatomnak van jelentősége. Nem benne, érte akartam elfogadtatni azt, amiről tudtam, nem igaz. Hajlandó voltam bármire. Aztán valaki rádöbbentett, hogy nem vagyok nő. Nem látják bennem a nőt. Ez akkora arcul csapás volt, ami végre felébresztett a magam kreálta rémálomból, és indított el az ébredés újtán.
Nincs hibátlan ember, mindenki sáros valamiben, vagy épp járatlan. Ezt használta ki több évig, és taposott rajta, a beleegyezésemmel, és anélkül is. Nem tehetem mindenben felelőssé. Módszeresen tette tönkre az énképem tudatosan, és tudattalanul.

Vége

Vége egy korszaknak. Vége a szűnni nem akaró fájdalomnak, az átvirrasztott éjszakáknak. Vége mindannak, amit rákényszerítettem magamra. Vége mindannak amiben valaha hittem, vagy csak hinni akartam.Fájnia kellene, mégis csak a megkönnyebbült félelem van.

Új távlatok, új emberek, új lehetőségek. Új pofonok, új csókok.

Tabula rasa.

Nem értem

Nem, nem és nem értem. Azt hiszem meghülyültem, vagy nem is tudom. Lehet, csak a 4 órai kelés, de nem tudom. Ma csak egy pillanatra láttam, és nem értem. Először mintha mosolygott volna, mikor meglátott, aztán csak nézett rám elbambulva, és nem értette, és én nem értettem. Mintha remélte volna, hogy odamegyek, vagy egyszerüen, csak elmélázott valahol a tekintete, de nem is köszönt, csak nézett rám. Mint aki nem azt a reakciót várta, hogy hűvösen tovább megyek. Vagy talán az döbbentette meg, hogy lát délután, és nem délutános vagyok. Persze nem tudhatom, hogy mennyit tud arról, hogy a másik sráccal bartelleztünk kaját cigiért, és megjegyezte, hogy hogyha így főzök, még lehet, házassági ajánlatot is tenne. Nagyon kész vagyok tőle, csak azt tudom, és a jelenlegi helyzetben, ahogy érzem magam, nem igazán segít. Persze teszene, ha összeismerkedhetnék vele, de bennem, mint sokan mások nőt lát, és nem az embert.