Vajon lehet-e femme fataleként boldog a nő?

A válasz egyszerűen, nem.

S, hogy miért nem? Nem teszi boldoggá az állandó csábítás? Nem elégíti ki vágyait, hogy mindent megkaphat? Nem. Ez ebben a formában, lehet, okot adhatna átmeneti örömökre, viszont maga a vadászat élménye, a trófeák gyűjtése, nem zajlhat egy életen át, ha az nem 2-3 évtized. Viszont egy igazi femme fatale ilyenkor döbben rá saját valósága által kreált képre. Miért is? Mert a femme fatale a nőkkel ellentétben tisztában van önmaga által okozott szubjektív valóságokkal. Küzdhet ellene, s legtöbbször ez is történik. Még akkor is, ha vannak esetek, hogy élvezi különleges státusát. Mert őrá lehet zsákot húzva, köztérrre kiállítva próbálkozni, de a tény, tény marad, riválisai legnagyobb bánatára is. Van benne valami olyan plusz, amire a többiek képtelenek. A végzet asszonya sosem lesz csendes szomszéd lány, még ha szeretne is annak tűnni, s elbújni önnön árnyékában. Sikertelen próbálkozás marad, ezt ő is tudja. Sokszor gondolja, hogy a dolgok nem önmagáért, hanem a saját maga által saját magáról kialakított, vagy kialakulóban lévő képnek szólnak. Magabiztossága és vonzereje mögé rejti bizonytalanságát, s azt az önmaga által kreált, tényként feltálalt létformát, melyet kettőssége jellemez. Mert egyszerre ő az Ő, s emellett ő az ő. Férfiak imádják, nők félelemmel vegyes irígységgel tekintenek rá, s kikiáltják a sátán élő követének, mert közelébe nem férkőzhetnek. Így marad a férfiak barátsága, ami mégjobbban mélyíti a tévhitet, s az ez által okozott károkat. Persze, az igazi ritka. Önjelölt, magukról sokat képzelők próbálhatják opcoióként beállítani ezt az életformát, de az önnön tudatlanságuk miatt beletörik a bicskájuk, s nem értik, a valódi hogy képes erre. Nagyon egyszerűen. Tudattalanul, a lényéből sugározva, mint egy rég elfeledett műhold, ami még mindig, leállíthatatlanul sugározza a jeleket. Ennek csak a szerettei láthatják a kárát, melyet ő okoz, akaratlanul. Mert bármennyire is vágyik az átlagos életre egy átlagos ember mellett, csak ideig, óráig valósulhat meg. Hiába tudja, hiába minden, csak múló pillanat lehet számára minden, s egész életében váltott társak ellenére, s mellett, örökre magányos boldogtalanságban csábít minden érdemest, s érdemtelent.